Énekesek > Valkusz Milán

Valkusz Milán

Mennyi pénze van Valkusz Milánnak?


78 Millió Ft

Valkusz Milán becsült vagyona 78 240 000 Ft


Foglalkozás: Zenész, énekes

Nemzetiség: Magyar

Nem: Férfi

Ismertető

Valkusz Milán magyar énekes, zeneszerző a VALMAR együttes tagja Marics Petivel együtt.

Életpálya:

Az együttes két tagja Valkusz Milán és Marics Péter. Marics Kispestről, míg Valkusz Budapest XVIII. kerületéből, Pestszentlőrincről származik. Gyermekkoruk óta ismerik egymást. 2017 októberében született meg a gondolat, hogy közösen kezdenek zenélni. Először angol nyelvű dalok feldolgozását töltöttek fel a YouTube videómegosztó portálra. Jelentkeztek a 2018-as A Dal című show-műsorba, azonban nem kerültek be a 30 induló közé. Debütáló kislemezük Deák Téri Gyros Tál címmel 2018. június 1-én jelent meg, és hamar nagy népszerűségre tett szert. A dalhoz készült videóklip két hét alatt átlépte az 50 000 megtekintést, mára pedig már a 2,5 milliós nézettséget is elérte.Ezt követően több népszerű dalt is bemutattak, köztük a Nekem Mi A Jó és a Suzival Balatonon című szerzeményeket. Az első nagyobb áttörést a Bruno x Spacc hiphopduóval és az X-Faktorból megismert Manuellel közösen készített Visz a vérem című kislemez jelentette, melyet 2020. július 10-én mutattak be, és a legnagyobb videómegosztó portálon már átlépte a 11 milliós megtekintést. 2021-ben következő jelentősebb slágerükön szintén Manuellel dolgoztak közösen, és az Éget a nap címet kapta. Ezt egy újabb kollaboráció követte, méghozzá ezúttal az underground hiphop zenei szcénából érkező Hősök zenekarral dolgoztak együtt. Ez a dal a Magyarok címet kapta, és a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság magyar indulójának szánták. Ebben az évben még egy kislemezt kiadtak, méghozzá a Nemazalány és Sofi közreműködésével készült Álmatlan esték című számot, melyet a Sztárban sztár leszek! élő adásában mutattak be, és fél év alatt átlépte a hétmilliós megtekintést.


2022. április 2-án mutatták be karrierjük eddigi legnagyobb slágerét, a Szikora Róberttel közösen készített Úristent, mely kevesebb mint egy hónap alatt átlépte a hatmilliós megtekintést. Ezen kívül első helyezést ért el a Mahasz magyarországi kislemezeladásokat összesítő Single Top 40 listáján illetve a streaming-szolgáltatók adatait összesítő Stream Top 40 listán is. Az Úristen első lett még a Billboard Hungary Songs elnevezésű kislemezlistáján is.

Forrás: Wikipédia

Vagyon és bevétel:

Valkusz Milánnak Marics Petivel van egy közös cégük, a VMP Zenei Produkció Kft., amely a 2022-es évben 64 millió forintot termelt, abból 61 milliós profitot összeszedve. Tavaly viszont alaposan megugrottak a számaik: 200 milliós bevétellel, 134 milliós profittal zártak – előbbi tehát háromszorosára növekedett.

Mint az a nyilvánosan elérhető cégadatokból kiderül, „a tagok rendelkezése szerint a keletkezett 134.908.689 Ft adózott nyereségből és az előző évekből még fel nem használt eredmény tartalékból összesen 156 millió forint osztalék kifizetését írja elő a Társaság. Írta meg a 24.hu. Ennek legalább a fele Valkusz Milánt illeti, ha a cégben fele-fele tulajdonnal rendelkeznek.




Minden vagyont nyilvános forrásokból származó adatok alapján számolunk. Amennyiben Önnek rendelkezésre állnak frissebb adatok a hírességekről vagy Ön egy híresség vagy képviselője, lehetősége van felvenni velünk a kapcsolatot. Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy számaink a lehető legpontosabbak legyenek - hacsak másként nem jelezzük - ezek csupán becslések. Az alábbi lehetőségek útján szívesen fogadunk minden korrekciót és visszajelzést: Pontosítási kérelem vagy Eltávolítási kérelem.