Tévés személyiségek > Ördög Nóra
Ördög Nóra becsült vagyona 44 000 000 Ft
Születésnap: 1981-09-08
Születési hely: Szeged
Foglalkozás: Műsorvezető
Nemzetiség: Magyar
Nem: Nő
Nánási-Ördög Nóra (Szeged, 1981. szeptember 8. –) Junior Prima díjas magyar televíziós műsorvezető, szerkesztő, újságíró.
Életpálya:
Ördög Nóra az általános iskolát a Móra Ferenc Általános Iskolában végezte Mórahalmon. Középiskolai tanulmányait a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban végezte Szegeden, és itt is érettségizett. Pályáját egy szegedi kábeltelevíziónál kezdte, ezután került az RTL-hez gyakornokként. A Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett diplomát.
Első televíziós szereplése a Top of the pops című zenei műsorban volt, majd a Kölyökklub és a Moziklub műsorvezetője, illetve szerkesztője volt. Ezt követte a Reggeli és a nagy sikerű Szombat esti láz Stohl Andrással, majd a Csillag születik és az X-Faktor című tehetségkutató show háziasszonya volt. Emellett játszott a mórahalmi színházi előadásokban is. Egy öccse van, Árpád, aki – nővére segítségével – szintén a médiában helyezkedett el.
2014-ben tizenhárom év elteltével otthagyta az RTL-t, és átigazolt a konkurens csatornához, a TV2-höz ahol a Rising Star című tehetségkutató műsorvezetője lett. Majd Az ének iskolája című gyerek tehetségkutató műsort vezette. Ezután A Kocka című vetélkedő műsorvezetője lett.
2016-ban a Kismenők című gyerek tehetségkutatót vezette és 2016 őszén a Star Academy című tehetségkutató műsorvezetője.
2017-ben a Vigyázat, gyerekkel vagyok!, Ázsia Expressz és a Séfek séfe című műsort vezette.
2018-ban a Vigyázat, szülővel vagyok!, MasterChef VIP és a Csak show és más semmi! című műsort vezette,
2019-ben és 2020-ban az Oscar-gálák műsorvezetője volt.
2020-tól a Dancing with the Stars egyik zsűritagja.
2021-ben a Totem műsorvezetője volt.
2024-ben Till Attila oldalán a Megasztár című tehetségkutató műsor hetedik évadának női műsorvezetője.
Forrás: Wikipédia
Vagyona és bevétele:
Ördög Nóra nemrégiben szállt be a kozmetikai termékek piacára. A Helia-D-vel közösen létrehozott egyűttműködés eredményeképp a Nora Beauty-t 2022 szeptemberében dobták piacra, és a Nekem-boltok mellett a Rossmann 60 üzletének polcain is megtalálhatók. Az erre alapított közös vállalkozás, a Helia-D & Nóra Kft. annak ellenére nyitott 94 millió forintos árbevétellel és 18 milliós adózott eredménnyel, számolt be róla a Forbes.
Minden vagyont nyilvános forrásokból származó adatok alapján számolunk. Amennyiben Önnek rendelkezésre állnak frissebb adatok a hírességekről vagy Ön egy híresség vagy képviselője, lehetősége van felvenni velünk a kapcsolatot. Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy számaink a lehető legpontosabbak legyenek - hacsak másként nem jelezzük - ezek csupán becslések. Az alábbi lehetőségek útján szívesen fogadunk minden korrekciót és visszajelzést: Pontosítási kérelem vagy Eltávolítási kérelem.