Tévés személyiségek > Kasza Tibi

Kasza Tibi

Mennyi pénze van Kasza Tibinek?


2 Milliárd Ft

Kasza Tibi becsült vagyona 2 083 000 000 Ft


Születésnap: 1978-02-23

Születési hely: Szeged

Foglalkozás: Énekes, műsorvezető, üzletember

Nemzetiség: Magyar

Magasság: 175 cm

Nem: Férfi

Ismertető

Kasza Tibor (Szeged, 1978. február 23. –) magyar énekes, zeneszerző, producer, műsorvezető. A Crystal egykori frontembere.

Életpálya:

Kasza Tibor Szegeden született 1978-ban. Szentesen nevelkedett, középiskolai tanulmányait a város Horváth Mihály Gimnáziumában végezte, irodalom-dráma szakon. Az érettségi után Budapesten a Toldy Mária Musical Stúdió növendéke volt, ahol megismerkedett Miklós Tiborral is, akivel a későbbiekben is együtt dolgozott.


Ezután következett a Kőbányai Zene Stúdió, ahol Sík Olga és Kósa Zsuzsa segítették pályáján.


Új típusú, ír zenei hangzású együttesét Crystal néven 1998-ban alakította meg testvérével, Gáborral és Lajtai Katival, annak frontembere volt 2010-ig. 2 évig nem talált fogékony kiadót erre a zenére, addig főleg zeneszerzőként és producerként tevékenykedett. 2000-ben Michael Flatley hihetetlen sikere ráirányította a figyelmet erre a zenei világra, így kiadót is találtak majd kiadták első stúdió albumukat. Ezt még 5 album és számos kislemez követte az évek során. A Crystalt 2002-ben Artisjus-díjjal tüntették ki, míg 2005-ben övék volt az egyik legjátszottabb sláger hazánkban. A zenekar 2010-ben feloszlott, ezt követően Kasza Tibor a szólókarrierjére koncentrált.


Kasza Tibor 2008-ban kiadta első szólólemezét, Ha egy férfi igazán szeret címmel.


Önálló televíziós show-műsora 2013. augusztus 26-án indult el Kasza! címmel. A műsor hétfő esténként a Super TV2-n volt rendszeresen látható. A műsor 60 adást ért meg, ezt követően vették le a képernyőről 2015 májusában. Ő lett a műsorvezetője a 2017-ben képernyőre tűzött Pénzt vagy éveket! című műsornak is. Ezen kívül ő lett volna a 2017-ben újrainduló Áll az alku műsorvezetője is, de az egykori műsorvezető, Gundel Takács Gábor végül megállapodott a TV2-vel, így ismét ő vezette azt.


2017-ben megházasodott, felesége Kasza-Darai Andrea. 2018 novemberében megszületett első gyermeke, Lora Bella.


2017-ben a Gazdasági Versenyhivatal elmarasztalta a közösségi médiatevékenysége miatt.


2022. nyarán a feleségével és testvérével közösen tulajdonolt, étrendkiegészítőket forgalmazó cégével szemben a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított , mivel a cég a versenyhivatal közleménye szerint vélhetően tisztességtelenül, valamint az uniós ágazati jogszabályokat is megsértve reklámozza a cég termékcsaládját és a "Challenge életmódváltó rendszert".

Vagyona és bevétele:

Kasza Tibor feleségével közös céget a Manker Beauty Kft.-t tulajdonolja. A Manker Beauty Kft. 2021-ben 783 millió forint profitált, ebből 780-at fel is vettek a tulajdonosok. Kasza Tibor a cég több mint felét tulajdonolja, így vélhetően a profit több mint fele is nála landolt. Tavaly előtt viszont már 4,68 milliárd forint volt a forgalom, melyből a profit 1,3 milliárd forint a Forbes beszámolója alapján.




Minden vagyont nyilvános forrásokból származó adatok alapján számolunk. Amennyiben Önnek rendelkezésre állnak frissebb adatok a hírességekről vagy Ön egy híresség vagy képviselője, lehetősége van felvenni velünk a kapcsolatot. Bár minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy számaink a lehető legpontosabbak legyenek - hacsak másként nem jelezzük - ezek csupán becslések. Az alábbi lehetőségek útján szívesen fogadunk minden korrekciót és visszajelzést: Pontosítási kérelem vagy Eltávolítási kérelem.